Nem tudom már, honnan jöttem haza, talán Pozsonyból, de elég késő volt már. Ilyenkor mindig nagy izgalommal ülök a gép elé, hogy biztosan van valami újság, valami mindent megváltoztató e-mail, esetleg egy ismeretlen jóbarát (?) felvett MSN-re. Persze ugyanúgy nem történik semmi, mint amikor egész nap a gép előtt ülök... Beérkező levelek (1). Katyi volt az, hogy elmennék-e Nyitrára hangosítani a HomoDramnak csütörtökön. Én meg ugye nem tudtam, hogy miért ne mennék el nyitrára hangosítani csütörtökön, úgyhogy gyorsan visszaírtam, nehogy időközben elévüljön.

És eljött a csütörtök, elstoppoltam Szerdahelyre, mer lekéstem a buszt, elvittem anyumat fodrászhoz, a régi lakásunk pincéjéből bepakoltam az étkezőasztalt meg a négy széket, visszamentem anyumér a fodrászhoz, aztán felültem a nyitrai buszra. Olyan nemtalálomajelzőtrá boldogság lett úrrá rajtam, egyrészt Nyitra miatt, másrészt, mert ez volt idén az első nap, amikor nyugodtan elindulhattam több napra is kabát nélkül. Meg a nosztalgia is, ugye. Elkezdtem számodozni: október, november, december... fél éve nem voltam Nyitrán. Többször körül is néztem a buszon, biztos egy csomó ismerős arc lesz mindenhol (nem.). Útközben laptopról feltöltöttem a mobilom, megbeszéltem Pupival, hogy hol, és mikor, Gáborral is megegyeztünk, hogy fél hatkor az ŠD Nitránál.

Amikor nyitrán leszálltam a buszról, körülnéztem, ugyan olyan volt minden, mint régen. Sütött a nap, egy csomó ember mindenhol, lángosillat, minden úgy volt, ahogy otthagytuk május végén. Vigyorogva végigmásztam a városon, piac, kisteszkó, jémiezittasörgyárhelyén, kék-sárga UKF épület, na meg a Centro. Pupi meg ott lesett már a bejáratból.

Bementünk a Hypernovába venni valami kaját estére, meg egy üveg bort.

Folyt. köv.